Üzleti feltételek

 

Minden információ a vásárlásról

Szerződési és szállítási feltételek - Üzleti feltételek

Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal.

Figyelem! A távollévők közti szerződéskötésre vonatkozó jogszabályok törvényileg módosításra kerültek. Ezen módosítások, rendeletek és előírások 2014 június 13-tól lépnek érvénybe (45/2014 II.26.) Eddig az időpontig a előző törvények és kormányrendeletek az irányadóak (213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet, és a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet.)

A Webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésre állunk.

Üzemeltetői és forgalmazói adatok:

Kiskereskedelem:

Biologystic s.r.o.
Lipová 8
Štúrovo 943 01
ICO: 48 036 749
DIC: 21200 44707

Regisztráció: Okresný súd Nitra 168/5 Vložka č. 38297/N
Nem AFA füzető




Nagykereskedés:

Zappertechnology EU s.r.o.
Hlavná 115/23A
Štúrovo 943 01


Regisztráció: Okresný súd Nitra. Vložka č. 29781/N

IBAN: SK56 0200 0000 0029 3398 3159

tel: +421 36 7510 270 
Pondelok-Piatok: 9:00 - 15:30




Reklamációk:

Zappertechnology EU s.r.o.
Hlavná 115/23A
Štúrovo 943 01


Az Zappertechnology EU s.r.o. márka tulajdonosa valamint termékei gyártója, EU-s importőre, webáruházának üzemeltetője és tárhelyszolgáltatója:

A tárhely-szolgáltató neve: Zappertechnology EU s.r.o..
A tárhely-szolgáltató címe: Hlavná 115/23A  Stúrovo 943 01 Szlovákia
A tárhely-szolgáltató e-mail címe: info@zappertechnology.sk
A tárhely-szolgáltató weboldala: www.zappertechnology.sk


 


Megvásárolható termékek

Cégünk elektronikai berendezéseket gyárt és forgalmaz. Minden forgalmazott termékről részletes információt kérhet ügyfélszolgálatunkon.

A megjelenített termékeket on-line (elektronikus) vagy telefonos megrendeléssel lehet rendelni. Megrendelés esetén a termékeket házhoz szállítjuk (folyamatát lásd később), vagy személyesen átvehetők, kipróbálhatók a Sturovoi címünkön.


A termékekre vonatkozó megjelenített árak tartalmazzák a törvényben előírt áfát, azonban nem minden esetben tartalmazzák a házhoz szállítás díját (lásd később). A termékek bruttó ára mellett honlapunk feltünteti az áfa nélküli árat is, ez az információ csak tájékoztató jellegű.


Személyi adatok védelme

Megrendelés esetén szükségünk lesz az Ön adataira. Ezek az adatok szükségesek a számla kitöltéséhez, valamint az áru postázásához. a Vásárlók adatait kizárólag a saját szerződéseink, számlázásunk és könyvelésünk dokumentálására használjuk. Az eladó fél nem vállal semminemű felelősséget a hibásan vagy hiányosan megadott adatokból keletkező problémákért, főleg ha nem tüntetett fel érvényes telefonszámot, melyen elérjük Önt. Az Zappertechnology s.r.o. webáruházak tulajdonosa és üzemeltetőjének nevében kijelenti, hogy a rendszerünkbe regisztrált összes személyes adatot szigorúan bizalmasan és törvény szerint kezeljük. Adatait semmilyen körülmények nem szolgáltatjuk ki harmadik félnek sem más személyeknek. Ezen feltétel alól kivétel a szállító vagy kézbesítő cég (Posta, TOF). A szállító vállalatok szerződésben nyilatkoznak az adatok bizalmas kezeléséről és az adatokkal az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően járnak el. Megrendelésével egyetért azzal, hogy email címét rendszerünkben tároljuk, s értesíthetjük Önt az esetleges újdonságainkról, valamint akcióinkról. Hírleveleinkről bármikor leiratkozhat a levelekben talált link segítségével. Az Adatvédelmi Nyilatkozat részletes leírása tovább olvasható.

Az áruházban való böngészés, keresés

A webáruházunkban tetszés szerint nézelődhet, személyazonossága felfedése nélkül is megismerkedhet termékeinkkel, árainkkal; regisztráció nélkül tájékozódhat. Termékeinket kategóriák szerint soroltuk be. A különböző kategóriákat az áruház bal oldali részében lévő kategória menüből választhatja ki. Egy kategórián belül több alcsoportot találhat, melyek a könnyebb eligazodást szolgálják. Minden csoporthoz csakúgy mint az egyes termékekhez részletesebb leírás is tartozik. A termékek listája egyben az árlistánk is. Minden termék árát bruttó áron, azaz ÁFÁ-val együtt tüntetjük fel. Információ kedvéért feltüntettük az Áfa nélküli árat, viszont minden termékünket KIZÁRÓLAG csak bruttó áron értékesíthetünk belföldi kereskedelemben. A termék nevére vagy fotójára kattintva az adott termék leíró oldalára jut, ahol részletes leírás mellett képet is lát. Ha a képre kattint az egérrel, akkor az nagyítva is megjelenik.

Megrendelés

A vásárlás regisztráció nélkül is lehetséges, amennyiben szeretné a legközelebbi vásárlás alkalmával mindössze a kosár tartalmát összeállítani, praktikus lehet a regisztráció elvégzése. Ezen a portálon végrehajtott megrendelés következményeként a vevő és az eladó között adásvételi szerződés jön létre.  A megrendeléssel a vásárló kijelenti, hogy elfogadja az általános szerződési feltételeket és tisztában van a vásárlás rögzített menetével. Az érvényes megrendeléshez vagy a regisztrációhoz a vásárló a regisztrációs oldalon található valamennyi pontot köteles a valóságnak megfelelően kitölteni. E kötelezettség elmulasztásából eredő károkért, illetve a regisztrációs folyamat közben felmerülő technikai problémákért nem vállalunk felelősséget.

Amennyiben a rendelését telefonon kívánja megtenni, ez ugyanazon feltételek mellett a távollévők között kötött szerződésekről szóló szabályozás értelmében az ügyfélszolgálatunkon keresztül lehetséges.

A termékek  adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságtól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek. Cégünk nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Az árváltoztatás jogát cégünk fenntartja. A honlapunkon található kiegészítők kompatibilitása más, nem Zappertechnology termékekkel nem garantált.

Fenntartjuk a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészében. Részben történő teljesítés kizárólag a megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor. A termék vételárának előre történő kiegyenlítése esetén visszautalásra kerül az összeg küldőjének részére.

A megrendelések feldolgozása és azok igazolása

A megrendelések feldolgozása munkanapokon történik 9 és 15 óra között. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárata után történik, az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra. A megrendelésről automatikus visszaigazolást küld rendszerünk. Általános teljesítési határidő, a visszaigazolástól számított 2-6 munkanapon belül. Nagyobb összegű, mennyiségű megrendelés esetén kérjük hívja központi számunkat további információért (szállítás, árukészlet ellenőrzése).


A rendelés, szerződéskötés menete - Szerződéskötésre vonatkozó jognyilatkozat megtétele

1. A megvásárolni kívánt terméket helyezze a kosárba

2. Azonnal megjelenik a kosár tartalma. Amennyiben szeretne több terméket a kosárba helyezni, nyomja meg a VISSZA A TERMÉKEKHEZ gombot és folytathatja a vásárlást.

3. Ha nem szeretne további termékeket vásárolni, ellenőrizze a megvásárolni kívánt termék darabszámát. Amennyiben az nem megfelelő javítsa ki és nyomja meg az ÁTSZÁMOLNI feliratú gombot. A KOSÁR KIÜRÍTÉSE feliratú gombbal ürítheti a bevásárlókosarat.

4. A folytatásért nyomja meg a PÉNZTÁR feliratú gombot. Majd a megjelenő listából a bal oldali kis kockák kijelölésével válassza ki a kívánt szállítási módot. Ezek után a újból megjelenő listából hasonlóan mint az előbb válassza ki a kívánt fizetési módot. Az utolsó lépésként töltse ki figyelmesen az űrlapot, melyre a csomagküldés illetve a rendelés feldolgozásához van szükség. Töltse ki az összes mezőt, különben a rendszer nem fogadja el megrendelését. A csillaggal jelölt adatok kötelező adatok. Az alsó szöveg-boxban megjegyzést fűzhet a rendeléshez, ezt a feldolgozás során az ügyfélszolgálat látni fogja.

5. A rendelését csakis akkor tudja elküldeni, amennyiben elfogadta az Üzleti feltételeinket. Az ehhez tartózó checkboxot a MEGRENDELÉS KÜLDÉSE feliratú gomb mellett találja, melyet az átolvasás után egy pipa behelyezésével tudja elfogadni. A MEGRENDELÉS KÜLDÉSE feliratú gomb megnyomásával a rendelést postázza. Figyelem!! A rendelés elfogadása után a böngészőjén egy feliratnak kell megjelennie A RENDELÉSÉT ELFOGADTUK címmel. Ha ezt nem látja valószínűleg a rendelése nem lett befejezve. Ellenőrizze a megadott email címén a leveleit néhány perc múlva, nem érkezett e igazolás. Amennyiben nem, ismételje meg a rendelést vagy hívja ügyfélszolgálatunkat. A megrendelést követően automatikus igazolást kap email címére. 

Az Üzleti feltételeink elfogadásával valamint a rendelés elküldésével a vásárló, valamint a cégünk közt szerződéskötés jön létre. A szerződés nem minősül írásba foglalt szerződésnek, nem kerül rögzítésre és nem hozzáférhető a későbbiekben elektronikusan. A szerződés nyelve MAGYAR.

 

6. A megrendelés küldése regisztráció nélkül is lehetséges. Amennyiben regisztrálni szeretne, a jövőben regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését a szállítási és számlázási adatok megadása nélkül. Fontos, hogy ügyeljen az adatok pontosságára, hiszen a megadott adatok alapján kerül számlázásra, illetve szállításra a termék. A regisztrációt egyszer kell végrehajtani, későbbi vásárlások alkalmával ezt a lépést már nem kell elvégeznie.


 

Fizetési lehetőségek

Az eladó a megrendelő felé többféle fizetési módot tesz elérhetővé:

  • Proforma számlával - előre füzetés átutalással. 
  • Banki átutalással- a megrendelés leadása után a rendszerünk a megadott email címre automatikusan átküldi a rendelés adatait, valamint a fizetendő összeget a bankszámla számmal együtt. A banki utalás beérkezése utána a kollégák felveszik a vásárlóval a kapcsolatot, hogy pontosítsák az áru kiszállításának módját, amennyiben ez a megrendelésnél nem lett megadva. Az áru csakis a rendelési összeg a mi banki számlánkon való jóváírása után szállítható ki. 

Szállítási díj, csomagolás, postai díj

A megrendelt terméket a csomag átvételekor a futárnak kell kifizetni. A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítője és a visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz (kivételt képeznek az extra futárdíjjal szállított termékek lásd. tovább). A számla és a garancia levelet a csomag tartalmazza. Kérjük a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem  áll módunkban elfogadni.


1: FEDEX kiküldés Szlovákiából . A postai díj 7900Ft.

2: Magyar posta kiküldés MPL futárral. A postai díj 2000Ft.

 



Szállítási határidő

A szállítási határidő 2-6 munkanap, ha nincs feltüntetve másként. Abban az esetben ha valamely árucikkünket kiárusítottuk és jelen pillanatban nincs raktáron, erről Önt  e-mailben vagy telefonon értesítjük. Némely termékünk akár 2-3 hónapon keresztül is a ÁTMENETILEG KIÁRUSITOTT státuszban maradhat, mivel a termék épp gyártásban, vagy beszállítás alatt van. Erről a honlapunk tájékoztat.

A kiszállítás után a vásárló köteles a kiszállított terméket a lehető legrövidebb időn belül ellenőrizni, s meggyőződni egy mérsékelten szakszerű szemrevételezéssel és próbával a termék technikai állapotáról, valamint szállítás teljességéről. Ezen kötelezettség elmulasztásából adódó károk, követelések vagy igények érvényesítése, különösen a készüléken (terméken) kívül eső kárigények megtérítésére vonatkozó követelések, törvény által nem előírt felelősségátvállalás ki van zárva.

Sikertelen kiszállítás

Kizárólag abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak. Az ön hibájából meghiúsult kézbesítés miatti újraküldés költségei minden esetben a Vevőt terhelik.  Amennyiben a Vevő hibájából meghiúsul, a kiszállítás a nem lemondott megrendelések újraküldésének a költsége a Vevőt terheli. Ezen költség (a tényleges kiszállítási költség) a Vevő felé kiszámlázásra kerül. Újraküldés esetén ezek után a terméket csakis előreutalással áll módunkban küldeni. Felhívjuk figyelmüket, hogy a futárszolgálat nem jogosult a termék kicsomagolását elvégezni az utánvét kifizetését megelőzően és utána sem köteles jegyzőkönyvet felvenni, amennyiben  hiányosnak tartja a csomagot, a kibontást követően. Amennyiben a csomagot hiányosan kapta meg, úgy  telefonon vagy e-mailben értesítsen bennünket. Sérült csomagot ne vegye át! Ebben az esetben jelezze a futárnál, hogy a csomagot a sérülés miatt  nem veszi át.

 

Visszalépés a megrendeléstől

Minden bejegyzett megrendeléstől mindkét fél a megrendelést követő 24 órában (1 munkanap) telefonon vagy  e-mailen keresztül visszaléphet. Az ilyen visszalépést kérjük az info@zappertechnology.hu címre küldeni vagy telefonon az ügyfélszolgálaton jelezni.

Elállási jog, árú visszaküldése

Elállási bejelentését kérjük elektronikusan a a következő űrlapon keresztül megtenni:info@zappertechnology.sk e-mail címen.

Elállási jog - Néhány válasz a fontosabb kérdésekre:

A következő rendeletek és előírások 2014 június 13-tól lépnek érvénybe (45/2014 II.26.) Eddig az időpontig a előző törvények és kormányrendeletek az irányadóak (213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet, és a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet.)

  • Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól az interneten rendelt termék átvétele után?

    Igen, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Kormányrendelet (rendelet) alapján úgynevezett elállási jog (a termék visszaküldésének joga, visszaküldési garancia) illet meg bennünket internetes vásárlás esetén, és e jogot néhány kivételtől  eltekintve minden esetben gyakorolhatjuk.

  • Mi az az elállási jog?

    Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére. A 15 napos elállási jog a törvények jelen állása szerint csak a természetes személy fogyasztókat illeti meg.

  • Kell-e indokolnunk a szerződéstől (vásárlástól) való elállásunkat?

    Nem, a szerződéstől való elállásunk esetén nem vagyunk kötelesek a kereskedő kérésére magyarázatot adni az elállás okára. Tehát a szerződésnek megfelelő, hibátlanul működő és a rendeltetésszerű használatra alkalmas termék esetén is gyakorolhatjuk elállási jogunkat. Természetesen az esetek többségében az elállásra az adhat okot, hogy a kiszállított termék mégsem olyan, mint amilyennek a honlapon közölt leírás alapján elképzeltük, vagy bármilyen okból nem felel meg az elvárásainknak. Fontos jogszabályi garancia, hogy az eladó elállási jogunk gyakorlását nem kötheti semmilyen korlátozó feltételhez.Fontos megjegyzés az egyes termékcsoportokat illetően, ahol előfordultak kérdések e téren:

    Korcsolyák, Gördeszkák, Rollerek: Amennyiben lehetséges kérjük a vásárlókat a megrendelt korcsolyákat otthon felpróbálni, ha lehet szőnyegen. Az utcai használat során keletkezett károkért (kerékkopás, fékkopás, stb) az elállás esetén a vásárló helytállni köteles.

  • Mely időponttól gyakorolhatjuk elállási jogunkat?

    Termék megrendelése esetén a termék átvételétől kezdődik az elállási határidő.

  • Milyen időtartamon belül gyakorolhatjuk elállási jogunkat?

    A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 15 napon belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a 15 napos határidőbe a vásárlás napja nem számít bele.

    Ajánlás:
    Természetesen a 15 napos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak felpróbálása, megvizsgálása és a rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról történő megbizonyosodás után haladéktalanul döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről.

  • A 15 napos időtartamon belül meg is kell érkeznie a visszaküldött terméknek az eladóhoz?

    Nem, mert a 15 napos határidő nem jelenti azt, hogy a visszaküldött terméknek 15 napon belül meg is kell érkeznie az eladóhoz, hanem elegendő, ha a 15 napos időtartamon belül kifejezzük elállási szándékunkat az eladó felé. A terméket viszont kérjük haladéktalanul küldeni.

  • Milyen módon tudjuk igazolni a termék átvételének a napját?

    A termék átvételének napját elsősorban a termékhez mellékelt számlán (nyugtán) szereplő teljesítési időpont alapján lehet igazolni.

  • Kipróbálhatjuk-e, használhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?

    Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 15 napos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére. Ismételeten felhívjuk a figyelmet a következőkre: Korcsolyák, Gördeszkák, Rollerek: Minden esetben kérjük a vásárlókat a megrendelt korcsolyákat otthon felpróbálni, ha lehet szőnyegen. Az utcai használat során keletkezett károkért (kerékkopás, fékkopás, stb) az elállás esetén a vásárló helytállni köteles.

  • Milyen formában kell közölnünk a szerződéstől való elállásunkat az eladóval?

    Elállási szándékunkat postai úton (célszerű tértivevényes levélben) vagy e-mailben kérjük kifejezésre juttatni.

  • Milyen következményekkel jár a szerződéstől való elállás?

    Elállás esetén az interneten megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre, ezért olyan helyzetet kell teremteni, mintha a fogyasztó meg sem rendelte volna a terméket az online shopban. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztó köteles a terméket saját költségén visszajuttatni az eladó részére, az eladó pedig köteles legkésőbb 14 napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget visszatéríteni. A terméket kérjük erdeti csomagolásban, számlával visszaküldeni.

  • Milyen költségeket kell a fogyasztónak viselnie a szerződéstől való elállásakor?

    A hivatkozott rendelet egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a fogyasztó elállásával összefüggésben kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének költségeit köteles viselni, ezért a terméket nem adhatjuk fel utánvétellel vagy portóval. Az eladó az elállás miatt sem kötbérfizetési kötelezettséget, sem bármilyen pénzbeli büntetést nem róhat a fogyasztóra. Ezzel összefüggésben a termék ingyenes kiszállításának díját sem lehet utólag a fogyasztóra terhelni. A termék esetleges rendeltetésszerű használatáért használati díjat és az emiatt fellépő esetleges értékcsökkenés megtérítését sem lehet a fogyasztótól követelni, de amennyiben a terméket nem rendeltetésszerűen használtuk, az eladó kártérítést követelhet a termék esetleges meghibásodása, károsodása és értékcsökkenése miatt.

    A termékeket az inSPORTline Hungary kft központjába, az esztergomi telephelyre kérjük visszaküldeni.

  • Vonatkozik e a 15 napos elállási jog az inSPORTline által kiszállított dobozolt vagy összerakott termékekre?

    Igen, az alábbi esetben a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről az érvényes. A fogyasztó az elállási időtartamon belül indokolás nélkül elállhat a szerződéstől. Az elállás esetén a fogyasztó nem köteles megtéríteni a terméknek azt az értékcsökkenését, amely a rendeltetésszerű használat következménye, és nem köteles a termék használatáért használati díjat fizetni. Az átvett termék neki felróható értékcsökkenéséért azonban helytállni tartozik. Nem gyakorolhatja az elállási jogát a fogyasztó, ha a terméket nem tudja teljes egészében visszaszolgáltatni. Ha azonban részben vissza tudja azt szolgáltatni úgy, hogy a megmaradt rész értéke és használhatósága nem csökkent, a vételár arányos részének visszaszolgáltatását követelheti.

  • Az elállási jog érvényesíthetősége - kit is véd a fogyasztóvédelmi törvény valójában?

    A 15 napos elállási jog csak a természetes személy fogyasztókat illeti meg. A távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, amely az elállási jogot szabályozza, ugyanis a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 2. § a) pontjában foglalt fogyasztó fogalmat veszi alapul: „fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

 

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.) GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.

Békéltető testület

Panaszügyintézés esetén cégünk minden esetben kiemelten vizsgálja a jelzett problémát, s megpróbálja megtalálni a vásárló számára legmegfelelőbb, a törvények betartása mellett, lehetséges megoldást. Amennyiben a vásárlással kapcsolatban a tisztelt vásárlónak panasza lenne, melyet nem sikerült cégünkkel közösen megoldani, békéltetőtestülethez fordulhat. Ezen békéltetőtestület elérhetősége: Inspektorát SOI pre Nitriansky kraj Stanicná 9, P. O. BOX 49A, 950 50  Nitra 1  
Odbor výkonu dozoru
tel. č. 037/7720 001, 037/7720 034
fax č. 037/ 7720 024


Szavatosság, reklamáció és garancia

Alapfogalmak
Kellékszavatosság

"A kellékszavatosság lényegében azt jelenti, hogy bármilyen termék eladásáról is legyen szó, a kötelezett (a termék eladója) a termék hibájáért (pontosabban: a vásárláskor a termékben már meglévő hiba-ok miatt bekövetkező hibáért) kellékszavatossági felelősséggel tartozik.

Az adásvételi szerződésekben az eladói pozícióban lévő fél ezen felelősségét csakis a termék olyan hibája alapozza meg, amely hibának az oka már megvan a termékben a vásárlás pillanatában is, csak akkor még nem felismerhető (ezért nevezik rejtett vagy gyártási hibának).

Az eladó kellékszavatossági felelőssége objektív, vagyis független attól, hogy tudta-e, hogy hibában (pontosabban hiba-okban) szenvedő terméket adott el, vagy sem, tehát a jóhiszemű eladó is felel a hibás teljesítésért a vevővel szemben. (A rosszhiszeműség a vevő esetleges kártérítési igényének érvényesítése szempontjából releváns körülmény.)"

Termékszavatosság

Az új Ptk. vezette be a termékszavatosság fogalmát, ami azt jelenti, hogy a vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó dolog (azaz a termék) hibája esetén a fogyasztó követelheti a gyártótól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket cserélje ki.

A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Közlési és igényérvényesítési határidők 

A Ptk. szerint a fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.

A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.


Jótállás, Garancia

A jótállás - hétköznapi és közismert nevén „garancia” - azt jelenti, hogy a jótállást nyújtó fél (eladó) a hibátlan teljesítésért olyképpen felel, hogy a jótállás időtartama alatt felmerült minőségi kifogás esetén a felelősség alól csakis akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után, jellemzően a termék fogyasztó által történő nem rendeltetésszerű használata vagy kezelése miatt keletkezett. 

A jótállásnak két fajtája van: 

  • a jogszabályon alapuló, ún. kötelező jótállás - A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető - ebben az esetben 1 év
  • a felek megállapodásán alapuló, ún. szerződéses jótállás - Ide tartozik cégünk esetében a 2 vagy 5 éves hosszabbított garancia - A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető - Ebbeb az esetben 2 éves

Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jogosult a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.


Panaszbejelentés, hibabejelentés



Panasz és hibabejelentésüket kérjük elektronikusan a a következő email cimen lehet megtenni: info@zappertechnology.sk

Az esetleges hiba vagy panaszbejelentést azonnal és különös figyelemmel kezeljük. A vásárló köteles az árut a megvételekor, átvételekor méréskelt szakszerűséggel átellenőrizni. Áruhibák, nem teljes csomagolás, hibás termék vagy szállítás esetén ezt azonnal jelezni az eladó felé. A szállítás közben keletkezett hibákért cégünk nem vállal felelősséget. A nyitott csomagolást, láthatóan sérült csomagolást, kérjük a futártól NEM átvenni és ezt cégünk felé azonnal, még a szállítási napon, jelezni. A szállítás során keletkezett nem látható sérüléseket 3 napon belül cégünk lehetőségei szerint azonnal cseréli.

Meghibásodás esetén a vásárló a hiba felfedése után köteles a kifogását haladéktalanul (max. 1 héten belül) közölni az ügyfélszolgálatunkon vagy egy elektronikus szervizbejelentőn keresztül. A hiba észlelésétől kezdve a javítás befejezéséig a terméket használni nem szabad. A hibás termék tovább történő használata miatt bekövetkezett károkért az eladó nem felel.

Kérünk minden tisztelt vásárlót, vevőt, ügyfelet, hogy igényeiket, panaszaikat, termékhibákat lehetőség szerint elsősorban a honlapunkon megtalalálhato HIBABEJELENTŐ vagy PANASZBEJELNTŐ elektronikus űrlapon keresztül jelezni. Ez jelentősen megkönnyíti munkánkat és a bejelentéseket könnyen rendszerezni tudjuk.


Zappertechnology jótállás-garancia

Az Zappertechnology  által forgalmazott tartós fogyásztási cikknek minősülő termékekre cégünk a kötelező jótállás felett  - továbbiakban 2 éves garancia. .

Egyes termékekre vonatkozó szerződéses (vállalt) garanciális pontosítás:
Szerződéses jótállás(garancia) feltételei


A garancialevelet (jótállási jegyet) vagy a vásárlást igazoló egyéb dokumentumot a vásárlás vagy a szállítás időpontjáról a garanciális ügyintézés folyamata elején vagy az igény bejelentése esetén be kell mutatni.
  1. A szerződéses garancia alá tartozó időtartamban az inSPORTline a garanciális javításért, alkatrészekért költséget nem számít fel. A garanciális javítás INGYENES, csak kiszállási díj merül fel. 
  2. A szerződéses garancia alatti időszakban a bejelentett hibás termékekhez való kiszállás esetán cégünk kiszállási díjat számol fel. A kiszállási díj mértéke BUDAPEST egész területére 5000 Ft/cím. Vidéki kiszállás esetén ez 5000Ft+ 80Ft/km. A terméket helyben javítjuk. Amennyiben ez nem lehetséges a hibás eszközt kollégáink behozzák szervizünkbe. Ez esetben további díjat nem számolunk fel. A visszaszállítás ingyenes.
  3. A termékek Önerőből való javítása csakis a  vevőszolgálat vagy szervizközponttunkkal való megbeszélés alapján lehetséges. Ebben az esetben természetesen a garanciajog nem szűnik meg.
  4. Amennyiben a terméket a tisztelt vásárló nem rendeltetésszerűen használja, tehát otthoni gépet edzőteremben, vagy közüzemi használatban, a termék garanciális javításának a lehetősége elveszik.
  5. Jelentéktelen hiba miatt garanciális kötelezettséget nem vállalunk.  

Az ezeken túlmenő vagy egyéb igények érvényesítése, különösen amelyek a készüléken kívül eső kárigények megtérítésére vonatkoznak, továbbá a törvény által nem előírt felelősségvállalás ki van zárva. A kijavított részek a mi tulajdonunkba tartoznak.

Mire nem terjed ki a szerződéses garancia?

A garancia nem terjed ki az elemekre, teleszkópokra és az olyan törékeny-szakadékony-kopó részekre, mint pl. az üveg, műanyag, bőr, kárpit, kötélzet, kerekek, további kopó alkatrészek. A garanciakötelezettség nem áll fenn az olyan csekély jelentőségű minőség és szerkezeti eltérések esetén, melyek a sporteszköz értéke és használhatósága szempontjából jelentéktelenek

A jótállás érvényét veszti továbbá az alábbi esetekben:
  • Szakszerűtlen összeszerelés
  • Teremben üzemeltett otthoni berendezések esetén!
  • A meghibásodást rendeltetéstől eltérő használat, baleset, túlterhelés, feszültségingadozás okozta.
  • A meghibásodást súlykorláton felüli felhasználó túlterhelése okozta
  • Kezelési Útmutató be nem tartása illetve szükséges karbantartás (kenés) elmulasztása
  • Nem megfelelő karbantartó anyag használata
  • Szakszerűtlen tárolás, elemi kár, külső mechanikai és vegyi hatások esetén

 A szerződéses granciális vitát eldöntő vizsgálat díjköteles, melynek költsége a fogyasztót terheli.

Szavatosság

A szavatossággal az Zappertechnology felelősséget vállal azért, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejlett hibája, amely csak későbbi fog kiderülni, A tisztelt vevőnek kötelessége alaposan megvizsgálni, ellenőrizni az átvett terméket, mert amennyiben a vásárlás időpontjában ismerte a vagy ismernie kellett hibát, vagy a hiba a vevő által adott anyag hibájára vezethető vissza, akkor szavatossági igénnyel nem léphet fel. Egy termék akkor minősül hibásnak, ha a vásárlás időpontjában nem felel meg a jogszabályban előírt tulajdonságoknak; nem rendelkezik az azonos fajtájú termékre jellemző minősséggel; alkalmatlan ugyanazokra a célokra, melyre azonos fajtájú terméket rendszerint használnak; nem rendelkezik a termék leírásában, illetve mintában szereplő tulajdonságokkal; vagy nem lehet arra a célra használni, amit a vevő elképzelt, és amivel a forgalmazó is egyetértett.A fogyasztók a hiba felfedezése után minél hamarabb kötelesek érvényesíteni szavatossági igényeiket, illetve ha menthető okból erre nem képesek, legfeljebb két hónapon belül. A vásárlástól számított két éven túl azonban nem érvényesíthető szavatossági igény. Nem mindegy azonban, hogy mikor észleli a vásárló a termék hibáját. A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben. A hat hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett.

Esetek, melyekre nem vonatkozik a garancia:

a) hibák, melyek a termék nem rendeltetésszerű használatából keletkeznek
b) helytelen raktározásból keletkező hibák.


A SZAVATOSSÁGI probléma esetén kérjük tartsa be a következő sorrendet :

  1. Jelezze cégünk felé a probláma felmerülését lehetőleg az online adatlap kitöltésével, esetleg emailben. A problémát kérjük röviden leírni. 
  2. Csatolja a vásárlást igazoló nyugta, vagy számla másolatát. (ezen dokumentumok egyike nélkül nem lehetséges szavatossági vagy garanciális igényt érvényesíteni)
  3. 10 ezer Ft feletti, valamint a kötelező jótállás körébe tartozó termékeket az ide vonatkozó Kormányrendelet 6. § (1) leírása szerint ingyenesen javítjuk, szállítjuk. (10kg felett, tömegközlekedésen nem szállítható termék)
  4. A fenti rendelet értelmében szavatossági probláma esetén a terméket ingyenes elszállítjuk a vásárlótól vagy helyben javítjuk. Ezügyben kérjük hívjon minket az ügyfélszolgálatunkon pontosítás miatt.
  5. Ezen ingyenes javítás előfeltétele az első két pont betartása, mellyel a vásárló igazolja a probléma felmerültét.

Abban az esetben amennyiben a  termék nem igényel javítást, a probléma nem szavatossági vagy jótállási vonzatú a javítás, visszaszállítás költségét visszaterheljük.


Szervizelés, összeszerelés valamint garancián túli szervíz

Szervízelessel kapcsolatos kérdések miatt kérjük hívja ügyfélszolgálatunkat. Amennyiben szervízigényt jelentett be, várja meg kollégáink jelentkezését - normál esetben ez 1-3 nap.  A szerelést sosem végzi el Önnek a futárcég munkatársa. A szervizelés vagy szerelés időpontját mindig a központtal kell egyeztetni, ahol közös megeggyezés alapján választjuk ki az Önnek megfelelő időt. A termék összeszerelését vagy javítását mindig csak EGY kiküldött technikus végzi, így a vásárlónak biztosítania kell a szerelésre megfelelő helyet, a vásárolt terméket elhelyezni a megfelelő helyre vagy segítséget biztosítani a termék athelyezéséhez. A termékre vonatkozó garancia a termék adatlapján található. A garancián túli szervízt cégünk végzi, valamint biztosítja az alkatrészeket. 

  • Ingyenes szervizelés - amennyiben a termékre vonatkozik garancia, a terméket ingyenesen szereljük. Részletek ezzel kapcsolatban a felljebb t találhatóak. 
  • Fizetett szervizelés - a fizetett szervizelés esetében a megrendelő állja a szervizelés teljes költségét. Ezt a költséget a szervizelés megkezdése előtt jelzik a megrendelő felé. A szervizelés csakis a megrendelő jóváhagyásával kezdődik el. 
  • Szervíz az otthonában - meghibásodás esetén némely terméket a szervizes kollégák a helyszínen javítanak. 
  • Szervizelés a központunkban - helyszínen nem javítható termékeket csakis a központunkban van lehetőségünk javítani. A beszállítás költségét, amennyiben a termé nem felel meg bizonyos feltételeknek, mindig a vásárló fizeti. 
  • Garancián túli szervíz - a garancia lejárta után sem feledkezünk meg termékeinkről. Garancián túli szervizelést a központunkban vállalunk előzetes megeggyezés alapján. 

 


 

Nagykereskedés

A nagykereskedelmi megrendelések, árukiadás, szállítás, garancia, reklamáció a nagykereskedelmi vásárlási szerződés szerint intéződik, mely az Zappertechnology és a viszonteladó közt köttetik. 

Adatkezelés és általános szabályok

A webáruház használata során az Zappertechnology s.r.o.  részére rendelkezésre bocsátott személyes adatokat bizalmasan kezeli, és nem adja ki további fél számára, kivéve abban az esetben amennyiben az az Zappertechnology s.r.o. alvállalkozója (futárszolgálat, posta). A webáruház böngészése folyamán technikai információk kerülnek rögzítésre statisztikai célokból.  Ezen adatok az Zappertechnology kizárólag jogilag hitelesen indokolt, és alátámasztott esetben adja át a hatóságok részére. A megrendelés folyamán rögzített adatok az Zappertechnology megrendelés teljesítéséhez használja fel. Az egyes informatikai rendszerek által, a webáruház oldalain leadott megrendelésből készült számla adatai a rendelés leadása folyamán megadott adatokkal rögzítésre, és tárolásra kerülnek a hatályos számviteli törvényben megszabott időszakra. A webáruház böngészése folyamán biztosított feliratkozás során megadott adatokat az Zappertechnology bizalmasan kezeli, leiratkozás lehetősége minden kiküldött hírlevél alján biztosított, továbbá kérhető a megadott elérhetőségek valamelyikén. Adatai törlését, módosítását bármikor kérheti az info@zappertechnology.sk emailcímen. A jelen általános szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a polgári törvényköny, a távollévők között kötött szerződésekről szóló 45/2014 (II.26) kormányrendelet, és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. rendelkezései az irányadóak.

A webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével elfogadja az Zappertechnology s.r.o. általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit. Jelen általános szerződési feltételek dokumentum nyomtatóbarát változatának letöltéséhez, és megtekintéséhez.

Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

Amennyiben Szolgáltató a Szabályzat alapján megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat esetén érvényes. Az hogy a Szolgáltató egy alkalommal nem ragaszkodik szigorúan a Szabályzat valamely lényegi feltételéhez, vagy kikötéséhez nem jelenti azt, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.

Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni.

Információk és adatok a webáruházban

E weboldalon található minden információ és anyag, ideértve a szöveget, képeket, hivatkozásokat és egyéb elemeket, eredeti valós formájában jelenik meg. Fényképek, technikai adatok, termékleírások esetében előfordulhatnak eltérések, öregebb képek, régebbi modellek képei, régi modellek adatai, elírások az ilyen technikai információs hibákért valamint az ebből adódó anyagi többletért s károkárt nem vállalunk felelősséget, s a hibákat azonnal korrigáljuk. Az Zappertechnology s.r.o. nem vállal felelősséget az információk és a leírások pontosságáért, megfelelősségéért vagy teljességéért és kifejezetten elhárít minden felelősséget az információban és anyagokban levő esetleges hibákért vagy kihagyásokért, s az ebből kialakult károkért. Az Zappertechnology s.r.o. semmilyen kifejezett vagy hallgatólagos garanciát, beleértve, de ezzel másokat nem kizárva, a harmadik személy jogainak nem megsértésére, az eladhatóságra vagy adott célra való alkalmasságra, vírusmentességre vonatkozó garanciát, nem vállal az információk és anyagok megjelenítésével. Az Zappertechnology s.r.o. fenntartja a jogot, hogy üzleti feltételeit bármikor változtathassa.

Adatvédelmi nyilatkozat

Az Ön által megadott adatokat  a webáruházunk üzemeltetője és tárhelyszolgáltatója kizárólag a megrendelés teljesítése, a rendelési feltételek későbbi bizonyítása, illetve hírlevél küldése céljából tárolja. Adatait harmadik fél részére nem adjuk át, kivéve, ha az a szerződés teljesítése érdekében alvállalkozónkként működik közre, pl. futárszolgálat, aki az tőlünk kapott adatokat semmilyen formában nem jogosult felhasználni, tárolni, illetve harmadik fél részére továbbadni. Adatai kezelésekor a Személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII törvénynek megfelelően járunk el. Tudatjuk egyben a a Tisztelt felhasználóval, hogy személyes adatait külföldi EU-s központi szerveren tároljuk, s üzleti szabályzatunk elfogadásával hozzájárul adatai továbbításához ezen szerverekre.

Az információk tulajdonjoga
Kijelentjük, hogy az Zappertechnology s.r.o. birtokolja az oldalainkon látható információkat. A www.zappertechnology.hu oldalainak tartalmát és a kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik. Tilos továbbá a tőlünk származó információk, cikkek árusítása, bármilyen formában történő megváltoztatása és ismételt megjelentetése. A megjelent anyaggal kapcsolatos minden további jogunkat fenntartjuk, és szükség esetén akár bírósági úton is érvényesítjük.
Aki a webáruházunkba regisztrálja magát, az adatvédelmi nyilatkozatunkat elfogadottnak tekinti, s azzal egyetért.